Katalin: Szent Szűz a mennyben! Ó, nézz le rám!
Nézd el, ha zokszóra nyitnám a szám!
Harc dúl a lelkemben és kétkedés;
A vágy egyre hajt, és a fény oly kevés!
Mondd, ég-e bennem a szent égi tűz?
Megtart-e engem, vagy vesztembe űz?
Vaj lesz a testem, ha Mátyás a kés,
De mire tanít, mibe taszít, hova visz ez az örökös ölelés?
Minden nap vártam csak folyvást, hogy jöjjön az éj.
Ha karjába vesz, máris eltölt a kéj.
Átjár a gyönyör, ahogy a bőrömhöz ér,
Lelkemben örvénylik izzón a vér,
De elepedek, amikor ez a perc véget ér.
Felelj hát, szentséges ég!
Ha születik ez a gyermek, tovább élhetek-e még?
Mi jő, ha letelik az idő?
Hova vezet a jövő?
Az, aki anya, lehet-e igazi nő?
Bár jönne Mátyás, széttép a vágy!
Nem lenne kriptám a bús nászi ágy!
Oly terhes élnem, ha nincs itt velem!
Ha ölelem őt, az ad erőt, leteper ez a keserü szerelem!
Hozd haza őt, Szent Szűz, mert elemészt ez a tűz!