Mátyás: Két bölcs tanítóm, mit tettetek?
Hogy vitt rá a lelketek?
Az ember szabad, vallhat bármely nézetet,
S higgadt vitában mondhat érveket.
Mindebből a király is tanul,
De senki sem pörölhet méltatlanul!
Fontos volt bölcs véleményetek,
De aljas tettetekre mentség nem lehet!
Egy a király, kit felkentetek,
Kiszabom hát az ítéletet!
Életeteknek megkegyelmezek,
Janus, téged számüzetésbe küldelek!
Az érsek úr sorsa: háziőrizet!
Bár maradhatnátok, de azt most nem lehet!
Mátyás int, a két püspököt elvezetik az őrök.
Mátyás: Drága Borbála, el kell most válnunk,
Az ország vár engem oltár elé.
Fájdalmas ez, de nincs mit csinálnunk,
Az én életem már népemé.
Költözz apádhoz, itt most veszélyes.
Meglátod, így lesz jobb neked!
S hogy emlékezz ránk és tűnt éveinkre;
Vidd el, mi szívednek legkedvesebb!
Mátyás távozik. A helyszínen marad Borbála és Markal.
Markal: A király nem ember, a király az ország!
Nem lát és nem hall úgy, mint az egyén!
Felgyúl a házad, lelked is lázad,
De nincs magyarázat e földtekén.
Borbála: Segíts, Markal, a szívem szakad!
Markal: Hopp, eszembe ötlött egy jó gondolat!
Szívednek ki a legkedvesebb?
Borbála: Mátyás az!
Markal: Hát fogjuk szaván, őt is elviheted!
Elaltatjuk álomporral, s holnap reggel nálad ébred!
Állunk páran melletted, kik segítünk a bajban néked.