Egy álom szerte szort lábon áll.
Egy város felkel a nap rám vár,
hogy utamon kisérjen velem száll.
A gondot elûzöm ma nem áll a bál.
A rend meg a szer nem zavar már.
A rendszer a fejemben talpra áll.
Nem kábít a szer, nem szalad el a nyár.
Az élet nem öreg mégis bottal jár.
A felhõk ma remízben alszanak.
A fák lombja álmos, és hallgatag.
A szél szava szelíden simogat.
Ma nincs erõszak, ma nincs akarat.
Csak állok, s az esõ hullik rám
Köszönöm a földnek, hogy visz a hátán.
A rendszer fejemben talpra áll.
Nem kábít a szer, nem szalad el a nyár.
Lépj át most a szivárványon.
Ne keresd az ajtót az álomvilágon.
És lásd, ahogy felkel a nap.
Reggel ébresztelek, este altatlak.
Hol volt, hol nem volt.
De akkor is már régen volt, ezért feledni kéne,
hisz nem lehet mindig ugyanott vége.