Szóval van, hogy a vágy többet ad, mint az élmény,
a történet már engem sose kímél,
merevedetten álltam meg az ajtónál.

Szóval van, hogy a lány többet ad, mint ígér,
kicsivel többet, mint amit remélnél,
feledteti mindazt miért vonzódnál.

A szobából jönnek ki a hangok,
éppen olyanok, mint a vészharangok.
Miért pont az én életpályámnál?

Mondd miért nem vártál rám?
Félrelépő talány.
Mással jobb talán?
Nálam nincs a pá-lyán!

Aztán meglepődve vette tudomásul,
rémült arccal a szemembe bámul,
megzavartam a kéjes játéknál.

Végre eljött a nap, hogy eltávozz,
a cuccait feszíti éppen magához.
Ennyibe tellett, hoztad a szép formád.

Mondd miért nem vártál rám?
Félrelépő talány.
Mással jobb talán?
Nálam nincs a pá-lyán!

Nincs már többé, ki elárul.
Nincs már több kötelesség.
A kincstár kezembe tárul.
Szabadság van vettem tudomásul én.

Álljanak úgy a férfiak a lányok,
szűnjenek meg a furcsa akadályok,
belevetem magam és hoznám a jó formám.

Jöjjenek hát a barnák és a szőkék,
szeme színe legyen, mondjuk sötétkék,
hasznosítsuk az erogén zónát.






Mondd miért nem vártál rám?
Félrelépő talány.
Mással jobb talán?
Nálam nincs a pá-lyán!

Nincs már többé, ki elárul.
Nincs már több kötelesség.
A kincstár kezembe tárul.
Szabadság van vettem tudomásul én.


Bámulatba ejtő kép,
erőtől rázott fény,
megvan minden, ami kell.

Innék ebből párat,
csússzon a törkölypárlat,
ellenem nincsen ellenszer.

Hosszú izgató lábak,
tékozló bomba állat,
innen ma együtt megyünk fel.

Arca a szenvedély,
ízében áznék én,
forró teste engem hergel fel.

Nincs már többé, ki elárul.
Nincs már több kötelesség.
A kincstár kezembe tárul.
Szabadság van vettem tudomásul én.