Most szomorúan újra verset írok
mert az érzésekkel én már nem bírok
Sírni szeretnék,de elfolytom inkább
a remény érzete már egyre ritkább
Megláttalak és megteltem élettel
úgy éreztem találkoztam a végzettel
Másfél óráig csak mosolyogtam
igen...veled teljesen boldog voltam
Azelőtt s azóta nincs meg ez az érzet
kezdem azt érezni,hogy már nem vagyok a részed
A búcsú ölelés volt nekem a holtpont
de sajnos változott neked az álláspont
Azt mondod nem érezted azt,hogy hű-ha
de nekem olyan volt az egész mintha
......nem bánthatna senki,csak öleltelek
azt hittem azt akarod,hogy öleljelek
Bármit is érzel nem akartalak engedni
nem akartam már megint szenvedni
Távolodtál s én csak néztelek
a szívembe mélyen bevéstelek
Hiányzik a mosolyod s ahogy nézel
sajnos már nem tudom,hogy mit is érzel
Hiányzik az aranyos kis nevetésed
de nem akarom kicsim a szenvedésed
Hiányzik az is ahogy csak ülsz
és az ahogy a szemeimbe belemerülsz
Tudom nem hiszed,de tökéletes vagy
néha ezért az erőm is elhagy
Csillogó szemek,tökéletes száj
kajakra azt érzem,hogy ez mind csak rám vár
Tudom nem tudnálak feledni,de nem is akarlak
hogy mit is szeretnél,előbb bizonyítsd magadnak
Szeretlek téged és nagyon kellesz nekem
az érzéseim most úgy érzem felfedem