Mire vártunk meg
hisz takarnak, mit akarnak a cserepek rég,
ha kitörök, leesek
ezért nem is lesz, soha kitörök,
kitakar, ki kit akar,
ki kit takar le fel
ne feleselj
ne felejtsd el, hogy ne felejts el.

Tudom annyi csordás volt mi
és megannyi csordás én
és lelegeltük a sok füvet es hajtást,
de miért?
Ez a jutalom a nagy hajtásért?
Ez a lélekvesztő pusztám jóindulattal sem szabályos,
de az enyém
én én.
Gondolhattam volna ránk is,
de tente, tente alszunk máris.
De külön
én
néha léghajó vagyok én
néha tahó
és bocs bocsánat.

Csak a szemét nézem,
csak a szemét
csak a szemét nézem, csak a
szemét
csak a szemét nézem, csak a szemét látom.

Mikor az égboltba égetem a megbocsájtást,
azt halkan tegye, a büszkeség
vagy inkább nézzek magamba?!
Így láthatok, majd csillagokat
mikor kiüti az ébredés a reggeli csillagomat
és mindenki szépsége taszítja ezt a nagyon ritka hajnalt.
Mostanság itt hunyorog mellettem
és sugárzó fényévei kétségek között
tovább, tovább repítenek engem
tovább, tovább inkább, mint a közönyt.
Tovább, tovább már nincs is kedvem nézni ezt a lányt.
Hányat ez az érzés
mikor a pároddal kettecskén beálltok a tornasorba,
akkor elválik
ki lesz majd fent és ki lesz majd a porban.
Nincs vita
szétesésben megértés nem megy.
Hiányzol.
Tolerancia
cia(szia).