Hagyj élni!
José
Lágy szellő simogatja arcomat a töltésen,
bódulat kerülget a virágillat-örvényben,
Aranysárga réteken sétálunk te meg én,
valóra váltjuk álmaink itt a világnak tetején.
Hol ég és föld összeér, várnak a csodák,
napsütötte fehér partok, rég nem látott komák.
Egy zöld ország, égszínkék folyókkal,
tavakkal, tengerekkel, emberélet-kohókkal.
Fenyőfák és gyantaillat, mi környékez,
hófedte hegycsúcsok árnyékában fölvértez.
A látvány úgy vág mellbe mint egy álom,
Csillagoktól kopár téli éjszakákon.
Esőcseppek gurulnak le arcomon a mélybe,
a felhők közül kiszökik a szivárvány fénye,
így tárul elém a látvány, miért érdemes élni,
amiről csak régi költőink tudtak mesélni.
REF.:
Hagyj élni! Hogy én is hadd élvezzem,
a nap melegét fekve smaragdzöld réteken,
a szél tapintását a fák susogását,
hagyj esőben ázni, érezzem az élet árát.
Hagyj élni! Hogy én is hadd élvezzem,
a nap melegét fekve smaragdzöld réteken,
a szél tapintását a fák susogását,
hagyj esőben ázni, érezzem az élet árát.
A horizonton túl a Hold árnyékában
galaxisok peremvidékei között szálltam,
körülölelt a fény, repített a gondolat,
kiléptem az elmémből, hátrahagytam gondokat.
Egy kék bolygót láttam, fantáziával,
emberek szemében Földöntúli lánggal.
Egy öreg úr a szőlőhegyen szorgoskodik bőszen,
könnyes szeme jövőjét latolgatja egy-egy tőben.
A tikkadt homok arcára fagy,
ahogy egy-egy dús fürtöt maga után hagy.
Az öreg kavicsbánya annyi emléket őriz,
vén dombjaiból nőtt akác, bükkfa, kőris.
Ha mesélhetne, elmondhatná, amit ránkhagyott,
látott már halált, örömöt és bánatot.
De mégis mosolyog, mert a világunk része,
gyönyörű az élet, ha más oldaláról nézed.
REF.
Álmomban egy csendes tengerparton ébredtem,
fehér homokon fekve összezsugorodott életem.
A sokmilliárd porszem között én voltam az egyik,
végre tartoztam valahova, azt tettem, ami tetszik.
Évezredek szálltak el felettem,
milliónyi Nap és Hold tükröződött szememben.
Eltűntek az árnyékok a sötétséget felváltja a
fény - a boldogságra az egyetlen vény.
Felkapott a szél és én hagytam hadd repítsen,
Ismerelten tájakon a szívem fényből merítsen.
A szivárvány útját lépésenként bejárva
hosszú évek múltán találtam csak hazára.
Azóta élek itt, ahol türkiszkék az ég,
a legzöldebb a fű, a leglágyabb a szél,
kerestem egy csillagot és imádkozom hozzá,
maradjon így minden, ami rossz is váljon jóvá.
REF.
bódulat kerülget a virágillat-örvényben,
Aranysárga réteken sétálunk te meg én,
valóra váltjuk álmaink itt a világnak tetején.
Hol ég és föld összeér, várnak a csodák,
napsütötte fehér partok, rég nem látott komák.
Egy zöld ország, égszínkék folyókkal,
tavakkal, tengerekkel, emberélet-kohókkal.
Fenyőfák és gyantaillat, mi környékez,
hófedte hegycsúcsok árnyékában fölvértez.
A látvány úgy vág mellbe mint egy álom,
Csillagoktól kopár téli éjszakákon.
Esőcseppek gurulnak le arcomon a mélybe,
a felhők közül kiszökik a szivárvány fénye,
így tárul elém a látvány, miért érdemes élni,
amiről csak régi költőink tudtak mesélni.
REF.:
Hagyj élni! Hogy én is hadd élvezzem,
a nap melegét fekve smaragdzöld réteken,
a szél tapintását a fák susogását,
hagyj esőben ázni, érezzem az élet árát.
Hagyj élni! Hogy én is hadd élvezzem,
a nap melegét fekve smaragdzöld réteken,
a szél tapintását a fák susogását,
hagyj esőben ázni, érezzem az élet árát.
A horizonton túl a Hold árnyékában
galaxisok peremvidékei között szálltam,
körülölelt a fény, repített a gondolat,
kiléptem az elmémből, hátrahagytam gondokat.
Egy kék bolygót láttam, fantáziával,
emberek szemében Földöntúli lánggal.
Egy öreg úr a szőlőhegyen szorgoskodik bőszen,
könnyes szeme jövőjét latolgatja egy-egy tőben.
A tikkadt homok arcára fagy,
ahogy egy-egy dús fürtöt maga után hagy.
Az öreg kavicsbánya annyi emléket őriz,
vén dombjaiból nőtt akác, bükkfa, kőris.
Ha mesélhetne, elmondhatná, amit ránkhagyott,
látott már halált, örömöt és bánatot.
De mégis mosolyog, mert a világunk része,
gyönyörű az élet, ha más oldaláról nézed.
REF.
Álmomban egy csendes tengerparton ébredtem,
fehér homokon fekve összezsugorodott életem.
A sokmilliárd porszem között én voltam az egyik,
végre tartoztam valahova, azt tettem, ami tetszik.
Évezredek szálltak el felettem,
milliónyi Nap és Hold tükröződött szememben.
Eltűntek az árnyékok a sötétséget felváltja a
fény - a boldogságra az egyetlen vény.
Felkapott a szél és én hagytam hadd repítsen,
Ismerelten tájakon a szívem fényből merítsen.
A szivárvány útját lépésenként bejárva
hosszú évek múltán találtam csak hazára.
Azóta élek itt, ahol türkiszkék az ég,
a legzöldebb a fű, a leglágyabb a szél,
kerestem egy csillagot és imádkozom hozzá,
maradjon így minden, ami rossz is váljon jóvá.
REF.
kapcsolódó videók
