Ilyennek születtem

L.L. Junior

Rap:

Kiskorom óta éreztem, hogy valamibe más vagyok,
Míg a többiek tanultak, addig én dúdoltam egy dallamot,
Dédelgettem a szívemben az álmokat,
És akkor nagy szemekkel néztem én a tv-ben a sztárokat.
Kicsit szemtelen, néha túl vidám, kicsit szertelen, de jókedvben sosincs hiány,
A Világ változik, de én nem fogok, ilyen voltam és ilyen maradok, oh.

Refr.:

Mondhattok bármit rólam, engem csak szórakoztat,
Csak Isten ítélhet meg, én ilyennek születtem.

Rap 2:

A tiszteletet nem adják ingyen ezért küzdeni kell,
Rájöttem gyerekfejjel és sohasem adtam fel,
Sikerek és kudarcok jöttek csak sorra,
Lassan és biztosan haladtam fokról fokra.
Mindenhol voltak hullámvölgyek, új barátok és hölgyek,
De álltam én a sarat, mint a havasban a tölgyek.
Körbe-körbe bevittek az erdőbe, de sosem tudtak engem haver becsalni a tőrbe.
Néha úgy éreztem magam, mint Pataky a kör közepén,
Felnőtt fejjel végre megértem a szövegét, az élet erejét, már éreztem az elején,
Próbálhatnak elgáncsolni, de nem jön be a cselezés. Azt mondják:
Kicsit szemtelen, néha túl vidám, kicsit szertelen, de jókedvben sosincs hiány,
A Világ változik, de én nem fogok, ilyen voltam és ilyen maradok, oh.

Refr.:

Mondhattok bármit rólam, engem csak szórakoztat,
Csak Isten ítélhet meg, én ilyennek születtem.
Mondhattok bármit rólam, engem csak szórakoztat,
Csak Isten ítélhet meg, én ilyennek születtem.

Rap 3:
Hajtok a cél felé, haladok az utamon,
Sok meglepetés érhet még engem a futamon,
Remélem sokáig szórakoztathatlak titeket,
A tömeg hangjából merítem én az ihletet.
Kicsit szemtelen, néha túl vidám, kicsit szertelen, de jókedvben sosincs hiány,
A Világ változik, de én nem fogok, ilyen voltam és ilyen maradok, oh.

Refr.:

Mondhattok bármit rólam, engem csak szórakoztat,
Csak Isten ítélhet meg, én ilyennek születtem.
Mondhattok bármit rólam, engem csak szórakoztat,
Csak Isten ítélhet meg, én ilyennek születtem.
előadó: L.L. Junior
album címe: Non plus ultra
megjelenés: 2012
hossz: 3:42
kiadó: Skyforce Kft.
zeneszerző: Árgyó Péter
Lakatos Róbert
Lesi László

szövegíró: Árgyó Péter
Lakatos Róbert
Lesi László

stílus: keressük!
címkék: keressük!
napi megtekintések: 2
megtekintések száma: 12741
Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i