Mindennek látszik, ami megvan végre.
Mégsem elég a mennyiség.
Leszek-e képes csak az elégre?
Ki leszek akkor és mennyi még?
A lépések száma: kell-e menni?
Én megyek, vagy az út vezet?
Főzök kávét, válasz semmi:
visszavonultak az istenek.
Hátha mégis, hátha hallják!
Úgy látom, abba sosem hagyom.
Persze úgyis, persze hallják.
Kopogtatok, kopogtatok nagyon.
Az alsón állok, és fent egy ujjal
mintha érezném, hogy közel van.
Hidat épít valaki bennem.
Nyúlok, recsegek magamban.
Vannak napok, mikor mutatja arcát,
és évmilliók, mikor itt marad.
Közel lenni, még ha hídként is,
bámulatos, hogy mit nem ad...
Hátha mégis, hátha hallják!
Úgy látom, abba sosem hagyom.
Persze úgyis, persze hallják.
Kopogtatok, kopogtatok nagyon.
Hátha mégis, hátha hallják!
Úgy látom, abba sosem hagyom.
Persze úgyis, persze hallják.
Kopogtatok, kopogtatok nagyon.