Mocskos angyal

Négypernégy

Csak nézem a meztelen eget,
bentről hangos zene szól.
Gondoltam, rágyújtok egyet,
úgysem tudom, ez a buli miről szól.
De kilép egy lány akkor az erkélyre,
köszönök: Heló.
De mintha el lenne tévedve,
csak leül és kérdezi: Bagó?
Mutatom, igen, én már füstölök,
így ő is rágyújt egyre.
Én nem a szavakkal ölök,
és csak nézni kezdett egyre jobban, meg én is őt...

Nem tudom, milyen volt, hol volt és meddig.
Piszkosul jól esett, csak ezt tudom, ennyi.
Hihetetlen, egymásnak két teljesen idegen ember
szavak nélkül, egyszerűen eljutott erre
a szintre, mikor már mindegy minden,
néha ilyen is kell, nekem hidd el!

Aztán felkeltünk a kőről,
és jött még egy cigi.
Kicsit ittam a sörből,
de éreztem, hogy ciki
ez az egész történet.
Így leléptem, vissza a zajba.
Igaz, felpezsdítette a véremet,
ezért még párszor gondoltam a csajra.
Utána vége lett,
de sosem felejtem,
az a szempár mit tett
azon az este...

Megbabonázott, elvarázsolt,
elcsábított, kicsit megalázott.
Belevitt, otthagyott, majd elengedett.
Kizárt, megfáztam, de beengedett.
De ez így teljesen megérte!

Nem tudom, milyen volt, hol volt és meddig.
Piszkosul jól esett, csak ezt tudom, ennyi.
Hihetetlen, egymásnak két teljesen idegen ember
szavak nélkül, egyszerűen eljutott erre
a szintre, mikor már mindegy minden,
néha ilyen is kell, nekem hidd el!
előadó: Négypernégy
album címe: keressük!
megjelenés: keressük!
hossz: keressük!
kiadó: keressük!
zeneszerző: keressük!
szövegíró: keressük!
stílus: keressük!
címkék: keressük!
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 1662
Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i