Volt egyszer egy mesebeli álmom,
azt álmodtam, te leszel a párom,
te leszel a földi mennyországom,
a boldogságom, imádságom.
Istenem, de kár, hogy felébredtem,
boldogságom hiába kerestem,
és azóta elkerül az álom,
a bánat útját magamban járom.
Én álmomban egyszer a szíveddel beszéltem őszintén.
Azt súgta: "Légy enyém, csak néked élek én!"
De elszállt az álom, s én hiába várom, hogy jöjj felém,
tudom, hogy nincs remény, s megöl a szenvedély.
Én tőled tanultam szeretni, szeretni úgy, igazán.
Tőled tanultam nevetni, én csodáltalak, s imádtalak,
de néked ez mind most már semmi.
Kacagsz, ha eszedbe jut.
Te nem tudtál szívből szeretni,
te nem hitted el, hogy boldog leszel.
Csak álmomban egyszer a szíveddel beszéltem őszintén,
azt súgta: "Légy enyém, csak néked élek én!"