Tudod, hogy cél előtt elesni nem lehet,
De a megállt szív, már nem vonszolja testedet.
Tudom, hogy hangodat hallatni kénytelen,
De a félhomályt elfogadni, tudjuk, hogy képtelen.
Kell egy társ, aki a nehezén átsegít,
Vékony szárnyakon, a vadászra rárepít.
Küzdesz és ellenállsz, léted bizonytalan,
Életed vonatként robogva hontalan.
Oly mélyen alszol, s ha nem ébredsz hirtelen,
Lehet, hogy lelked elnyeli a végtelen.
Hamis világban éljük hát életünk,
Más képet fest elénk, közelgő végzetünk.
Szólok hát : Ébredés! Eljön a változás.
Tudjuk, ha így lesz majd, nem lesz több áldozás.
Legyen a Végszó, az Élet, mint jó tanár:
Törd szét a tükröket, Lelkünknek Hajnalán...!