Dalban mondom el
Szabó Krisztina
a tekintetben vagy sűrű homályban:
a lélek nyugtalanul vár,
mindig keres...
Amit kér, amit lát
én dalban mondom el!
Ami tegnap volt vagy csak régen
őrzi a hangom lenyomatképpen.
Ami holnap lesz, én megéneklem:
sorsom kódja marad az üzenetben,
mert visszatér a szó,
és visszatér a dallam
évekkel később
egy hamis valóságban.
De addig,
mindaddig várok rád,
hogy benned vajon otthont talál?
Otthont talál....
Ezért szól a képzelet,
ezért írom a végzetem.
Ezért hajt, ezért űz,
amit neked dalban mondok el.
Halld az énekem;
várom, hogy megfeleld:
vajon megéri-e
hogy dalban mondom el.
Képek jönnek, meghatnak, elérnek
kutatom őket...
A tökéletes művek elkerülnek,
messze járnak tőlem.
De mindig enyém marad
a bennem élő dal (a bennem égő dal)