Kedves szaktárs

Lantos Olivér

Nagy Ádám az órájára nézett.
Sietni kell, különben még lekések.
Még három-négy sarok,
pár perc és ott vagyok,
s az áruházba én betoppanok.
A másik oldalról viszont nevetve
Kiss Éva jött, nem kevésbé sietve.
Az áruház előtt Ádám meglátja őt,
s így üdvözli a kis kolléganőt:

Kedves szaktárs, Szép, jó reggelt!
Látom, szintén jókor felkelt.
Olyan friss megint, ha rám tekint,
hogy szinte azt hiszem,
hogy még jókedvben is versenyez velem.
Kedves szaktárs, délben várom,
ámha késik, megdorgálom.
Mert hogy itt legyen, velem egyen,
azt úgy megszoktam én,
magamban el sem kezdeném.
Ha eddig nem vette volna észre,
hogy régen tetszik nekem,
tudását, kérem, ezen a téren
most tisztelettel kiegészítem.
Kedves szaktárs, adjon választ,
és ha úgy dönt, engem választ,
akkor nem pazarlunk több időt,
és mondjuk holnap délelőtt
megtartjuk az esküvőt.

Kiss Éva az Ádámjára nézett,
s mert kis szívében hasonlókat érzett,
csak annyit válaszolt, hogy Ádámba karolt,
s a párbeszédnek máris vége volt.
Aztán egyik jobbra ment, a másik balra,
s én elmondhatom ezzel kapcsolatba’:
Rég házastársak már, de a kis kapunál
az első dal még most is vígan száll.

Kedves szaktárs, Szép, jó reggelt!...
…megtartjuk az esküvőt.
előadó: Lantos Olivér
album címe: keressük!
megjelenés: keressük!
hossz: keressük!
kiadó: keressük!
zeneszerző: Lantos Olivér

szövegíró: Szenes Iván

stílus: fox
címkék: keressük!
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 2095
Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i