VERSE 1:

Élő halottként élsz, mások rajtad nevetnek.
A büdös kúrvák kiket, faszszopók pénzelnek.
Nem tudják a sorsod, hogy legszívesebben gyilkolnál.
Tönkre tettek a hazugságok, melyeket be kajáltál.
Nem tudsz már hinni az ég világon senkinek,
Minden percben csak fohászkodsz a mindenható Istennek.
Hogy tegyen csodát végre, segítsen meg téged,
Könyörögve kérnéd vissza a meg gyötört lelked.
De nincs válasz a csend rideg köde körbe vesz.
Az elfojtott fájdalom szépen lassan tönkre tesz.
Elérted azt a szintet, hogy minden mindegy.
Az életed a szemed láttára tönkre megy.
A tűz mely benned lobog évekig végleg felemészt.
Tudod hogy már nem kerülheted el a közeledő vészt.
Hátra dőlsz hát, hogy sodródj a vége láthatatlan árral.
Nem törődsz többé a józan ész intő szavával.

Ref.:
Az éjszakai pillangók lámpák alatt várva.
Gyerekkori barátok koporsóba zárva.
Elmúlik minden minden ami szép, jó volt jó volt de itt a vég.

VERSE 2:

Kamu barátok bűnbe csábítanak.
Ha bebuknak persze a zsaruk előtt rád vallanak.
A barátság mint a szerelem meg játszható,
Elég hozzá egy balek aki ki játszható.
Ne bízz bazd meg senkibe, mert átbasznak.
A sitten a nagy haverok mind egytől egyig le szarnak.
Persze a nőd esküszik hogy tisztességgel ki vár.
Két hét se kell máris más faszán ugrál..
Lassan telnek a napok benned meg változik minden.
Rá jössz nem bízhatsz ezek után senkiben.
Vérrel fizet meg mind ki átvert egy szálig.
Megfogadod végzel minddel hajnal hasatkáig.
Ott ahol a düh és a csalódottság vezérel.
Nem lehetsz beszámítható kezedben egy fejszével.
Fel adsz mindent történjen minek történnie kell.
Fel nézel utoljára az égre vérben forgó.