Az érzéseim neked foglaltam keretbe

Awful

Úgy alakult, hogy a sors hozott minket össze
ilyenkor az ember nem avatkozhat közbe
megpróbálta törölni, de nem jött nekik össze
mert hát nállunk jobban senki nem illik össze
NH parti, a kocka el lett vetve
a három hetes beütött, a pénz meg lett nyerve
de akkor egymásnak mi voltunk a nyeremény
hogy te vagy az én másik felem, nem hittem az elején
de történtek a dolgok, isten meg adta a jelet
többé nem akarok senkivel lenni, csak veled
kaptad az élettöl a pofonokat rendesen
de aki hozzád ér annak a fejét meg nyesem
lehet az akárki engem már nem érdekel
érted én a legnagyobb tűzben égek el

Refr. /2x/
Az érzéseim neked foglaltam keretbe
nem kérdés hogy egymásnak lettünk mi teremtve
nem érdekel engem kinek mi a véleménye
remélem az életem majd veled élem én le


Úgy váltunk el ki tudja mikor látjuk egymást
azóta meg együtt vagyunk és meg tettünk egysmást
elkezdtél egy mondatot én meg befejeztem
azóta se bántam meg, hogy ebbe bele kezdtem
szilveszterkor megőrültünk mind a ketten
adtam aki vagyok, én soha nem tetettem
éjfél után standoltunk a raktárban egyet
megcsináltál azzal is hogy szereted a rappet
a mozi után tudtam, hogy ez nem lehet véletlen
ilyen csak egyszer adódik az életben
a neved beégetted örökre a szivembe
nélküled nem tudom hogy velem most mi lenne
te vagy az én ingem én pedig a jangod
már attól megnyugszom, ha hallom a hangod

Refr. /2x/

Próbáljanak elvenni, nem foglak könnyen adni
az sem érdekel, hogy ha meg kell majd halni,
mert a világon te vagy a legfontosabb én nekem
csibikém hidd el érted adnám az életem
úgy kezdődött az egész, mint egy atom robbanás
azóta miattad van minden sziv dobbanás
te vagy a szerelmem, te vagy a barátom
a boldogsáom csak melletted találom
kinek a szivem adtam, eddig mind össze törték
kinek meg a lelkem, azok jól meggyötörték
egyszerre soha nem kapta meg egyiksem
de nem érdemelte meg soha senki sem
neked a kettőt én most egybe adom
szeretlek téged úgy hogy vigyázz rá nagyon!

Refr. /2x/
előadó: Awful
album címe: keressük!
megjelenés: keressük!
hossz: keressük!
kiadó: keressük!
zeneszerző: keressük!
szövegíró: keressük!
stílus: keressük!
címkék: keressük!
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 16033
Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i