Az éjszaka az én terepem szeretem, ha az utcákon meg a tereken már senki nem szól rád vigyázz
Pont ebben a korban, szűrt fényben, teliholdban az utcák kövén rám, egy árnyék kacsint talán talán
Én lenni ember néha, állat aki majd kiszíja az elixírt, gyarló lényed őrzött takarójából
Viszlek a sötétembe, eldönteni a sorsod
De kérhetsz talán egy utolsót, kérhetsz esélyt egy utolsót talán, talán egy utolsót, és tánc
A tízből már vétkeztem párat, töltsd velem az utolsó mádat, csendben csak halkan, hogy az idillt meg ne zavarjam
Csak egy tánc lesz amitől más lesz, az élet és végzet, és kéred a véged, már a nyakadon siklik a szám viszlát
Én lenni ember néha, állat aki majd kiszíja az elixírt gyarló lényed őrzött takarójából
Viszlek a sötétembe, eldönteni a sorsod
De kérhetsz talán egy utolsót, kérhetsz esélyt egy utolsót, de már késő és nem kérhetsz már semmit