Pár perc

HegyiTibi

Na jó, mostmár elmondom keményen
Azt amit gondolok, eljátszod minden esélyed
Ha minden este betépve fleshelsz a semmin
Mindenkit belehúznál a szarba és ennyi
Na mit akarsz tenni, szedd össze magad
Hol van az eredmény, üresek a szavak
A szívemből egy darab, amit nem találtam meg
Tudom nem veszett el, a tiéd lett
Érted? nem akartam megváltozni soha
Azt reméltem talán megváltozol értem
Kivettem a részem, nagyba adtam
Csak az a baj, hogy lemaradt az érdem
Nem kértem szépen, pedig, így tanúltam
Az utam az enyem, amin kísér a múltam
Naív fiú voltam, mindent elhittem
Ma már minden más, egy másik szinten


ref.:
Tudtam én már az elején
Hogy egyszer minden más lesz
Áltam a világ tetején
Ahol az élet csak pár perc

Tudtam én már az elején
Hogy egyszer minden más lesz
Áltam a világ tetején
Ahol az élet csak pár perc



Nézz szembe magaddal, mit érsz te
Ködös emlékképpek a múltból felidézve
Vajon mit érzel, a szíved mélyén
Megvághat a penge, ne táncolj az élén
Egy álmot megélnél, ha látnád a jövőt
Ha tennél is érte, a tervet szövöd
De hol cél, amit elértél
Minden megváltozott amit jónak véltél
Nagylábon éltel, de már vége
Kérdésekkel tele nézel fel az égre
Hol van az Isten, hol van a bajban
Keresd meg a választ magadban
Suttogom halkan magamban a kérdést
Vajon átéltem-e már azt az érzést
Minden lépés előre visz
Mindegy, hogy ki vagy, én dobom a peacet


ref.:
Tudtam én már az elején
Hogy egyszer minden más lesz
Áltam a világ tetején
Ahol az élet csak pár perc

Tudtam én már az elején
Hogy egyszer minden más lesz
Áltam a világ tetején
Ahol az élet csak pár perc
előadó: HegyiTibi
album címe: Végtelen Tenger LP
megjelenés: 2013
hossz: 3:03
kiadó: Dalok.hu
zeneszerző: Hegyi Tibor

szövegíró: Hegyi Tibor

stílus: hiphop, rap
címkék: keressük!
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 1727
Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i