Itt elhulló percek nah emberek gyertek,
itt angyalok lesztek, most itt vagyok nektek,
itt mindenki retteg mint elbukott lelkek,
ti is csak éltek és valahol le estek,
szárnyal a szó mint egy kibaszott csók,
nekem feszül nekem jó én az angyal te a kígyó,
mint tündér, síró silány szajha ki kapja az marja,
még egy slukkot nah rajta, mint fény úgy átszabja,
a percet az órát a burzsuj ki koldult,
lógatja orrát nem találja sorsát mint elhullott morzsát,
lelkeit akarják szana szét szórják szembe a széllel
csak szótlan az ember csak bámul a köcsög,
nekem a lelkem a fegyver így üzenek a csendel,
széllel a remény sodorja felém az az első fény

Nekem fekszik az élet, velem táncol a lélek,
velem szárnyal az angyal, így fordul felém,
csak nekem penget, és csak nekem zenget,
csak velem szárnyal, ez a szende remény.
Mint egy hajnal a földön hegyeken völgyön,
s rohadt hosszú ez a kurva regény
Itt ahol élünk s itt ahol érzünk
ahol csak nekünk izzik ez az első fény

Első fény,Első fény,Első fény,Első fény,Első fény,Első fény,

A szemem nyitva, a fülem hall, a szivem érez,
kezem tapintja bőröd, a szám mindig ujjat kérdez,
nekem ez az élet neked meg amit a szádba rágnak,
van ki meghalna azért amit mások utánad vágnak
van egy út amit követni kell, de nem mutatja jel,
vannak akik magasból zuhannak, mások sosem jutnak el
mert élni tudni kell de nem úgy ahogy dugni kell
a világ az egy putri hely nálam mindig fenn a fej
szememben a féktelen fény, szivemben az álom
a tükör mögött más világ, ott él az ideálom
a szivárvány legalján ott a menyország
de téved aki azt hiszi hogy van még jegy
de nálam van a bérlet, vérem akár a bíbor,
szavam akár a méreg, a lelkem mint a vaj,
de már túl vastag rajta a kéreg
ahol kigyúlnak a fények minden csicska félre nyúl
a plátói MC tollától az ország térdre hull
Néha folytogat az élet, néha sok benne a méreg,
néha szeret néha nem, néha talál néha téved
az ember aki ébred a világ sújja szívében
a szivárvány meg voltaképp csak szürkület a szemében
Igy megőrít a boldogság felemészt a mohóság
mi körbevesz az tönkretesz, már torkomig a csóróság
de mégis néha élvezem a bennem élő vágyakat
a vadságot mi eláraszt mi rám varrja a szárnyakat
hogy repítsem az álmokat hol minden élet totális
hová tartanak a vándorok ott a fegyver tudod verbális
a valóság meg felemészt de felébreszt az ösztönöm
az élet nem lessz börtönöm önfeledten örködöm
és örzöm azt a vágyat ami lángol itt a mélyben
mi táplálja a lelkem, mi szárnyalna az égben
hol az első fény ami körbeér ott megdöglik a félelem
hisz szívünkben a boldogság az elménkben az értelem

Nekem fekszik az élet, velem táncol a lélek,
velem szárnyal az angyal, így fordul felém,
csak nekem penget, és csak nekem zenget,
csak velem szárnyal, ez a szende remény.
Mint egy hajnal a földön hegyeken völgyön,
s rohadt hosszú ez a kurva regény
Itt ahol élünk s itt ahol érzünk
ahol csak nekünk izzik ez az első fény