(2X) Van amikor újra lángol még,
és nem tudom hogy merre menjek én.
Várlak, hogy gyere már...
nem tudom mit csinálsz...
nem tudom merre járhatsz épp.
1.
Volt, olyan mikor a magányra vágytam,
ártatlan falevél a dombtetőn álltam.
Egyszer csak felbukkant, Ő a kis égkő,
páratlan mosolya, a mesébe illő.
Csodás időszak, hagytam had vigyen,
melletted élve a szárnyam megpihent.
Veled szálltam, Veled szálltam,
minden érzésem, a Világra tártam.
Váratlan dráma, éles változás,
kettőnk élete, kalandos állomás.
Búcsúzni nehéz, mégis elmentél,
tudom nem könnyű, Te mindent megtettél.
Itt állok egyedül, halvány kis reménnyel,
érezni kín, a fájdalom felnégyel.
Én csak nézlek, tudom messze jársz,
de bízok abban, újra rám találsz.
Ref.: (Atesz)
(2X) Van amikor újra lángol még,
és nem tudom hogy merre menjek én.
Várlak, hogy gyere már...
nem tudom mit csinálsz...
nem tudom merre járhatsz épp.
2.
A rengeteg emlék, még itt él bennem,
te vagy az egyetlen, ki hittél bennem.
Minden évszak, melletted tavasz volt,
kéz a kézben, a földtől elrugaszkodj.
Hallom a hangod, a suttogó szélben,
a Holdat bámulom, a messzeségben.
Egyet kértem, egyet kértem,
maradj az enyém "MOND MEG MIÉRT NEM ?!"
Virágról-virágra, szálltam de hiába,
a te neved foglalom, minden nap imába.
Múlik az idő, lassan megértem,
melletted kincsem, a jó útra tértem.
Veled éltem, a fényt is láttam,
általad bizony jobb emberré váltam.
Elsárgult levelek, de maradnak ágak,
egy dologban bízhatsz, én örökké VÁRLAK !!
Ref.: (Atesz)
(4X) Van amikor újra lángol még,
és nem tudom hogy merre menjek én.
Várlak, hogy gyere már...
nem tudom mit csinálsz...
nem tudom merre járhatsz épp.
Atesz:
Újra lángol ég, nem mehetsz el még,
nélküled, mond mit érek én . . . ?!