Még emlékszem az első szakításra,
A fojtó érzés elkísér örökké.
Oly bánatosan bámultunk egymásra,
Kimondtuk mégis azt, hogy sohatöbbé.
Még utoljára csókoltam az édest,
Úgy fájt a múló első szerelem.
De mi volt ez, ehhez a szenvedéshez képest,
Amit ez a búcsú jelent most nekem.
Még hozzád érek reszkető kezemmel,
Még szenvedélyem rád ereszhetem.
De tör felénk a józan ízű reggel,
És mindörökre elenged kezem.
Te nem fogsz többé értem lángra gyúlni,
Majd más számára izzik a parázs.
Én nem fogok bután utánad nyúlni,
Vége! Érted? Nincs több folytatás.
Vége! Érted? Elég volt belőled.
S ha kívánni is fog a lelkem, testem,
A szívemet én megkímélem tőled,
És szégyellem, hogy egyszer beléd estem.
Nem szólsz egy szót sem, mégis értelek.
Nem tudod hinni, hogy elfelejtelek.
Gúnyosan heversz, és én leolvasom rólad.
Pontosan tudod, hogy ágyban milyen jó vagy.
Én nem tagadom, fáj nekem a válás,
Hisz álmok váltak ezüstszínű köddé.
Isten veled mégis cigaretta,
Holnaptól már nem dohányzom többé.