Fényben fürdet most az ágy,
a szépség minden perce fáj,
Fáj, hisz annyi éjen át
másban vágytam lelni rád.
De bármi volt,
a hűtlen áruló,
ki szabadon szállt,
most hazatalált.
Várt rám a szabad ég,
s elnyelt a szakadék.
Áldatlan múlt az, ami volt.
máshol nincs menedék,
lángom csak veled ég.
Számomra rég csak te vagy az út!
Félrecsúsztak éjszakák,
égett két végén a láng.
A vágy, az éhség felzabált,
s én sem voltam készen rád.
De bármi volt,
a hűtlen áruló,
ki szabadon szállt,
most hazatalált.
Várt rám a szabad ég,
s elnyelt a szakadék.
Áldatlan múlt az, ami volt.
máshol nincs menedék,
lángom csak veled ég.
Számomra rég csak te vagy az út!
Várt rám a szabad ég,
s elnyelt a szakadék.
Áldatlan múlt volt.
Várt rám a szabad ég,
s elnyelt a szakadék.
Áldatlan múlt az, ami volt.
Máshol nincs menedék,
lángom csak veled ég.
Számomra rég csak te vagy az út!
Várt rám a szabad ég,
s elnyelt a szakadék.
Áldatlan múlt az, ami volt.
máshol nincs menedék,
lángom csak veled ég.
Számomra rég csak te vagy az út!
Várt rám a szabad ég,
s elnyelt a szakadék.
Áldatlan múlt az, ami volt.
csak te vagy az út!