A fának, a fűnek, a kőnek a csöndje,
Halkan duruzsol bele a fülembe.
Szédít már, ez a magasság,
Én elhiszem, hogy bolondság,

De úgy érzem, kinyíltam máris,
Unalmassá vált a sok frázis,
Azt hiszem, nem késtem le a vonatom,
De kiborult és szétfolyt, a sörünk a peronon...

Mondd meg nekem mi az, hogy miért nem?!
Hitesd el velem azt, hogy nem értem!
Súgja a fülembe, valaki majd halkan:
"Én mindig is, csak ezt akartam!"
Tépje szét, a zene majd a fejedet,
Folyassad le a lefolyón a szivedet,
Sikoltsál, ha fáj, vagy ha jó volt,
Etiópiában, képzeld hó volt!

Repülhetnék, ha lenne szárnyam,
Kerget engem a saját árnyam.
Nincsen álmod, nincsen szerelmed,
Nincs életed, nem lesz kegyelmed.

De úgy hiszem, még messze van a vége,
Szar lenne, ha a mese véget érne,
Azt remélem, kimaradok a rosszból,
És nekifuthatok megint, újból...

Mondd meg nekem mi az, hogy miért nem?!
Hitesd el velem azt, hogy nem értem!
Súgja a fülembe, valaki majd halkan:
"Én mindig is, csak ezt akartam!"
Tépje szét, a zene majd a fejedet,
Folyassad le a lefolyón a szivedet,
Sikoltsál, ha fáj, vagy ha jó volt,
Etiópiában, képzeld hó volt!
Legalább, egy kicsikét máris,
Gondolnának néha rád is,
És benne vannak az olcsó szexben,
Nem dúskálnak túl sok stresszben!