Eva:
Egy lány, kit messzi fények hívtak,
Útra kelt, és egy szép nap célhoz ért...
Csillagfény tüzét hozta, és az égig szállt...
És ott fönn álmok ködében élt...
Che:
Emlékét nem őrzi már senki,
És az álmait elfújta a szél...
Véget ért a játék, nincs már ismétlés…
Egy csillag, lásd, így lett semmivé...
Eva:
Ó, mennyi fény! Túl szép volt
S innen már nincs visszaút!
Ó én népem! Gondolj rám!
Tiéd már a folytatás...
Balzsamozók:
Arc! Haj! Száj! Alak!
A holttest ránk maradt...
Így élt tovább a látszat...
Így él tovább velünk a múlt...
Che:
A pénzén egy hatalmas, szobrokkal díszített síremléket építettek, de csak a kövek, a szobrok maradtak háborítatlanul a sírkertben. Evita bebalzsamozott holtteste eltűnt, a sírbolt üresen állt tizenhét éven át...