Egy áltagos lány sétált az utcán,
bármerre bújt, menekülni nem tudott.
Átlagos arcok néztek rá ostobán,
felbecsülhetetlen kirakatok, üres magazinok…
Nézz rám, csak élni szeretnék,
vagyok, aki vagyok, más is lehetnék,
felemel a gyönyörűség,
miért keresném, hogy mit hozhatna még?
Egy nyári emlékből születik új nap,
a rádiók ezeregy Herzen szólnak,
a tükörből bámul egy csodabogár.
Szívtelen játék a szemtelen jónak,
jó takarója az angyali szónak,
miért hívtok így, hogy csodabogár?
Szemérmes lány, arcán a kétség
felelőtlen, kétes gondolatok.
Ismerem őt, semmi kétség
nélküle semmit nem tudok.