A hold,a fénye,az éjjel,a tenger,
Köncseppem kincsem,csókom csendem,
Lelkem vigasza,szivem gitár húrja,
Fényli angyal,szivárvány múzsa,
Biborban úszó ajkak,szikrázó szemek,
Egy élet kevés ahoz hogy elfeledjelek,
Az illata...igen az illata,
Elljön értem akár éjjel a pirkadat,
Mit is mondhatnék bennem ezer emlék,
Kezem még szorit de el kell h mennyjél,
Tegnap még testem gyönyörben fürdetted,
Mára csak harag,gyülölet hürt helyett,
Felemészt a bánat,üresen hagytad,
A lelkem elvittél mindent magaddal,
Rólad szól hiszen...kiről is szóllna,
Ma még gyülüllek de vissza várlak holnap,
Parányi lélegzet szürke lett a világ,
Miért nem érted hogy érted élek?
Szivemből kinyúló hervadt betonvirág,
Feléledne ha mosolyogni láthatna téged.

Ref:Fáj még minden szó,
Fáj még minden csók,
Fáj még az hogy elmentél...örökre itt hagytál
Fáj még minden szó,
Fáj még minden csók,
Fáj...de vissza várlak én.

Temérdek gondolat,fodrozódik lelkemben,
Ellenben én mindig,a szebbik felem tettem le,
De becsaptál,elhagytál,hol van mi szép volt,
A szivemen nincs más csak frissen hagyott vér folt,
Rég volt?De hogy párr napja történt,
Hogy 1 perc alatt sok száz apró darabra törtél,
Ha tehetném minden csillag karjaidba landollna,
Én vagyok ki mai szivem húrjaira hangollna,
A szemed barna,úgy mint a föld-é,
Enyém kék tenger szived partjait áztatta,
Nem vagy látomás,nem vállhatsz köddé,
Nem vagyok srác ki csak a száját jártatta,
A szivem szobájában csak rodhadó tapéta,
Felérnék a lelkedig újra de elfogyott a létra,
De amig a könncsepp megterem a szememben,
Nem merengek hogy annó a szived kapuján bementem,
Én meg te...te meg én örökké,
Boldoggá tettelek volna,te pedig ökörré,
De rájöttem és a felismerés felképett,
Ez neked szól feltéve ha átérzed a felvételt,

Ref:Fáj még minden szó,
Fáj még minden csók,
Fáj még az hogy elmentél...örökre itt hagytál
Fáj még minden szó,
Fáj még minden csók,
Fáj...de vissza várlak én.