Nyár volt,
csillagfény, meg félhold,
és bársony színű égbolt,
vigyázott aznap ránk.

Fáradt,
szerelmes táncolt jártak
a fények és az árnyak,
és suttogtak a szélben a fák.

De kár,
hogy ellobbant a nyár,
mert zápor hullott ránk,
s kioltotta a szíved lángját.

S én
a bánat legmélyén,
kiégett álomként
alszom minden érzést át.

HÁT RÁZZ MEG!
HADD, ÉREZZEM, HOGY ÉLEK,
HOGY MOZDUL MÉG A LÉLEK,
HA HOZZÁM ÉR A SZÁD!

KÉRLEK,
MA ENGED MEG, HOGY ÉGJEK,
HOGY ÚJBÓL HOZZÁD ÉRJEK,
CSAK MÉG EGY ÉJEN ÁT!

Egy éjjel volt, és semmi több,
mi benézett hozzánk, majd utána elköszönt.
Nem volt más, csak szenvedély.
Én hagytam, hogy szeress, hogy bennem élj!
De nem volt szerelem. Hát, mit remélsz?
Tudod, ahol én járok, ott utol nem érsz.
Igaz, megtörtént, de nincs ma már!
Hát töröld le könnyed, és menj tovább!

Csak telnek
az órák és a percek,
a hétből évek lesznek,
és ébren lenni fáj.

Fázom
a párnák közt az ágyon,
és folyton arra vágyom,
hogy hozzám újból visszatalálj.

De kár,
hogy ellobbant a nyár,
mert zápor hullott ránk,
s kioltotta a szíved lángját.

S én
a bánat legmélyén,
kiégett álomként
alszom minden érzést át.

HÁT RÁZZ MEG!
HADD, ÉREZZEM, HOGY ÉLEK,
HOGY MOZDUL MÉG A LÉLEK,
HA HOZZÁM ÉR A SZÁD!

KÉRLEK,
MA ENGED MEG, HOGY ÉGJEK,
HOGY ÚJBÓL HOZZÁD ÉRJEK,
CSAK MÉG EGY ÉJEN ÁT!

Engem többet nem találsz meg itt!
Megyek, mert hallom az ösztönöm hangjait.
Élnem kell, míg ég a láng,
és nem nézek többet vissza se ránk!
Ez nem volt szerelem. Hát, mit remélsz?
Tudod, ahol én járok, ott utol nem érsz.
Igaz, megtörtént, de nincs ma már!
Hát töröld le könnyed, és menj tovább!

HÁT RÁZZ MEG!
HADD, ÉREZZEM, HOGY ÉLEK,
HOGY MOZDUL MÉG A LÉLEK,
HA HOZZÁM ÉR A SZÁD!

KÉRLEK,
MA ENGED MEG, HOGY ÉGJEK,
HOGY ÚJBÓL HOZZÁD ÉRJEK,
CSAK MÉG EGY ÉJEN ÁT!

HÁT RÁZZ MEG!
HADD, ÉREZZEM, HOGY ÉLEK,
HOGY MOZDUL MÉG A LÉLEK,
HA HOZZÁM ÉR A SZÁD!

KÉRLEK,
MA ENGED MEG, HOGY ÉGJEK,
HOGY ÚJBÓL HOZZÁD ÉRJEK,
CSAK MÉG EGY ÉJEN ÁT!