Parafacipős unott lány,
Seszínű szemmel és béna hajjal,
A háta látszik,
Laptopra meredve valami fontos ügyet elintéz.
A feszes póló a hóna alatt
A hájába mélyed,
Kidudorodik kétoldalt az a sok kalács,
Amit reggelire már az évek alatt a testébe töltött,
És az alkohol is, meg a pogácsák is jól látszanak.
Persze rajtam is még sokkal jobban látható
Az évek, és amúgy általában az életem.
Ahogy múlni tűnik az idő,
Úgy tűnik múlni a lény.
Ezt a parafacipős is észreveszi egyszer talán.
Addig azonban csudára fürgén gépeli mindazt,
Ami eszébe jut és átalakítja a világát.
Minden e-mailje egyre sűríti szeme táncát,
Pedig a lény, aki bent lakik, úgyis változatlan.