Dohányfüst, szép emlékek úgy illannak el,
Hogy ruhádba zárva az illatára mégis emlékszel.
Rágyújtottál, aztán az ujjad is égett.
Hát eloltottad, vízbe dugtad már nem is érzed.
Jöhet egy újabb szál csak óvatosan szívd.
Így ami benne volt most benned lesz, már csak az kell, hogy kibírd.
Magadban hagyni úgy is, ha nem kívánod már.
Most is kifújod, mindig elnyomod, amit tovább szívni kár.
Eldobod, s majd, ha nem ragyog
A csikk a fűben egy csillagot
Fogsz, és azzal meggyújtod.
Kihunyni többé nem hagyod.
Hamu hullik halkan és lágyan a füst messze száll,
S mikor égbe ér el ott még fehéren táncolna, de már
Nem él soká’ mindjárt a szél fújja szét.
Látni nem látod, de még kívánod megint ez jutott, mint rég.
Eldobod, s majd, ha nem ragyog
A csikk a fűben, egy csillagot
Fogsz, és azzal meggyújtod.
Kihunyni többé nem hagyod.
Még most is száll,
Mit korábban eldobtál.
De nem égett rég.
Füstbe ment szép emlék.
Eldobod, s majd, ha nem ragyog
A csikk a fűben, egy csillagot
Fogsz, és azzal meggyújtod.
Kihunyni többé nem hagyod.