Az ég ködösen néz le rám, és valahogyan szótlan
minden semmilyen körülöttem
nincs válasz
a fák is sejtelmesen susognak bele az éjszakába
a lelkem,
fáj a gondolat
fáj, hogy érzek
miért is van születés
miért is van egyáltalán valami
egyedül vagyok a gondolataim káoszába
az őrületben
hiába hívom őt kire már évek óta vágyok és talán most még jobban mint valaha
hiába
pedig tudja, hogy várom tudja hogy szeretném az érintését
kínoz mint minden körülöttem a szférában
aludni szeretnék, úgymint azok akik sosem vannak ébren
de álmatlan vagyok gyenge, hogy elaludjak
így csak fuldoklok könnyeim tengerében
a magányom karjában
ez a sorosom
ezért kellett felsírnom egyszer régen
hogy a többiek ha egyáltalán vannak
nem fogok
mer voltam vagyok és a jövő idő meghal
de lehet hogy sose volt
csak illúzió az egész