Születésem óta emuként tengetem az életem
És eddig bizony nem volt benne túl sok értelem
Rácsok mögött élek egy állatkertben
Nem csoda, hogy már semmihez sincs kedvem
[Refrén]
És én nem tudom, hogy mi ebben a jó
Csak bámul az a sok látogató
Mért nem lehet valaki egy kicsit más?
Attól, hogy szárnyaim vannak és nem kezeim
Ugye még lehetnek nekem is érzelmeim,
Tudom én alig várom, hogy felnyíljon végre már a rács,
Ha felnyílik egyáltalán
Minden mûanyag, amit csak magam körül észlelek
A fák, a barlang, az ennivaló és az emberek
Mindenki mosolyog rám, de én tudom, hogy kiröhögnek
Mért nem tudnak már elfogadni ilyennek?