És lám csak
Megint bennem vibrál a legcsiklandóbb illúzió
A tavasz
Ez a megfogalmazhatatlan lidérc
Ábrándok
Mosolyok
Életek
Lángoló szerelmek hordozója
A lét elvont síkon lebegő hóhatára
A tünemények évszaka
Most megint én vagyok
Az indián legendák szikrázó kvarctű sziklái felett lebegő arc
A mesés tavak
Kanyonok kincseit vigyázó szellem
Az időket
Felhőket terelő kortalanság
Innét hintem dalaim észrevétlen a magasságokba
Majd lassan aláhullnak
Virágként
Sírkőként
Jóakaratként
Szülőföldként
És megérkeznek az ébredő emberek közé
Nézem ezt így még kicsit
Lassan felderít a játék öröme
És eldúdolom a százharminckilencedik zsoltárt