Egyszer egy állat ember akart lenni
Tört egy nagy ágat és azzal kezdte verni
Azt, aki kisebb volt nála vagy gyengébb
A nagyobbak erre végül elkergették
Ment-ment az állat, ember akart lenni
Marta a bánat, hogy nem érti meg senki
A vágya tárgya házához elérve
Bekopogott, hogy jöjjenek ki érte
De az ember ajtót nem nyitott
Puskát markolt és mélyen hallgatott
De aztán mégis szóra nyílt a szája
S az ablakon át ezt kiabálta:
Nincs itt erdő, itt már házak állnak
Nincs már folyó, csak hatalmas gátak
Nincsen rét, csak parkolók és sztrádák
Rácsok mögé zárjuk a te fajtád
Sírt-sírt az állat, nem értett a szóból
Lesz háziállat, csak hadd jusson a jóból
De az ember ajtót nem nyitott
S az ablakon át ekképp ordított:
Nincs itt erdő, itt már házak állnak
Nincs már folyó, csak hatalmas gátak
Nincs levegő, csak kipufogógáz
Nincs itt helyed, jobb, ha odébbállsz