Szép lassan elbúcsúzom, de itt hagyom néhány dalom.
Mennem kell, vár rám az út, pedig van még mit elmondanom,
hiszen van még egy dal, miben benne van minden: a fél életem.
Talán egyszer még találkozunk, s elmesélhetem.
Annyiszor láttam már így, a nézőtér felett a holdat.
A székeken táncolt a szél, és hittem, hogy szebb lesz a holnap.
Magányos harmóniák, függönyként szitál a langyos eső,
a színpadon senki sincs már, csak én és az emlékké olvadt idő.
Magányos harmóniák, függönyként szitál a langyos eső,
a színpadon senki sincs már, csak én és az emlékké olvadt idő.
Gitárom alszik a tokban, de álmodik még ezer dalról,
megannyi koncertplakát, lepergett régen a falról,
de szívemben ott él a dal, mégis függönyként szitál a langyos eső,
a színpadon senki sincs már, csak én és az emlékké olvadt idő.
Csak én és az emlékké olvadt idő.