Hello világ

Klajkó Szandra

Hello kedves világ megjöttem,
az utamon sétálva pörögtem.
Nem rohanok tovább, csak lépek szépen,
tudom én, most sem vagyok készen.

Álmok várnak ez egy csodás vágyak,
az ajtómban mindennap sorban állnak.
Felnézek néha, hátha nem tréfa,
de benne a kezdet és a vég ma.

Szuper napok és mámor,
nézz körbe azért, de ne ülj le bárhol,
Tudod hemperegnék egy vattacukorban,
miközben a pálcika ki tudja hol van.

Azt mondják kaphatok egy csillagot,
azt sem tudják én most hol vagyok.
Krémes lenne ez a pillanat,
csak a tortámhoz most még a villa nagy.

Hello..
Fejest ugranék a felhőkbe,
nem érdekel mi jön közbe!
Csúsznék a szivárványon szépen,
miközben a színek nincsenek is készen.
Itt van eljött a pillanat,
nézem a mostban az arcomat!
Érzem, hogy simogat a pirkadat,
kiadom végre a hangomat!

Néha kattan az agyam, és minden jó kikerül,
ha jól érzem megérzed minden jó kiderül.
De parázni minek? Úgysem ér semmit,
a hátamra inkább, most ragassz fel egy cetlit.

Van, hogy, tudod nevetve sírok,
azt sem tudom igazán mit is bírok.
A levegő mindig áramlik majd bennem,
csak tudjam éppen, hogy hol is kéne lennem.

Szerepet játszanak az emberek,
azt sem tudják mit és, hogy lehet.
Mindig érzem amit mondok,
ezt én megteszem nézd, pont most.

Keresni meg minek ami található,
a kezemben itt van egy papír manó.
A szél elviszi majd messzire,
aztán megtalálja hol van az ő helye.

Hello..
Fejest ugranék a felhőkbe,
nem érdekel mi jön közbe!
Csúsznék a szivárványon szépen,
miközben a színek nincsenek is készen.
Itt van eljött a pillanat,
nézem a mostban az arcomat!
Érzem, hogy simogat a pirkadat,
kiadom végre a hangomat!

Hello, hello világ!
Hello, hello világ!
Hello, hello világ!
Hello, hello világ!

Fejest ugranék a felhőkbe,
nem érdekel mi jön közbe!
Csak úgy csúsznék a szivárványon szépen,
miközben a színek nincsenek is készen.
Itt van eljött a pillanat,
nézem a mostban az arcomat!
Érzem, hogy simogat a pirkadat,
kiadom végre a hangomat!

Fejest ugranék a felhőkbe,
nem érdekel mi jön közbe!
Csúsznék a szivárványon szépen,
miközben a színek nincsenek is készen.
Itt van eljött a pillanat,
nézem a mostban az arcomat!
Érzem, hogy simogat a pirkadat,
kiadom végre a hangomat!
előadó: Klajkó Szandra
album címe: keressük!
megjelenés: 2014
hossz: keressük!
kiadó: keressük!
zeneszerző: keressük!
szövegíró: keressük!
stílus: keressük!
címkék: keressük!
napi megtekintések: 11
megtekintések száma: 1291
Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i