Balázstelki nóták
Népdal
csak annak a szép leánynak, aki engem szeret!
Kalapomnak alját, jaj, de fújja a szél.
Köszönöm, kedves galambom, hogy eddig szerettél.
Hogy eddig szerettél, mostan másé lettél,
verjen meg a jeges eső, ha elfelejtettél!
Hervad az a rózsa, kinek töve nincsen.
Elhervadok de már én is, mert szeretőm nincsen.
Bukaresti kaszárnyára rászállott egy gólya,
vizet viszen a szájába' reguták számára.
Mosdjatok, reguták, mert porosak vagytok,
a Jóisten, csak ő maga tudja, hogy mikor szabadultok.
Engem anyám úgy szeretett,
bölcsőbe tett s úgy rengetett.
Keszkenőbe takargatott,
mégis idegennek adott.
Árva leány gyöngykoszorú,
miért vagy, babám, szomorú?
Azért vagyok szomorú,
mert a hasam domború.
Hadd el, babám, domborodjék,
hogy a magyar szaporodjék!
Hadd el, babám, domborodjék,
hogy a magyar szaporodjék!
Balázstelkén dörög az ég,
mondd meg, babám, szeretsz-e még!
Szerettelek, babám, nagyon,
de már annak vége vagyon.
Szerettelek, babám, nagyon,
éjjel-nappal kívántalak,
de már mostan nem kívánlak,
ahol látlak is, utállak!
Tudod, babám, mit fogadtál,
mikor a kiskertbe jártál?
Csókot kértem, rózsát adtál,
avval engem csalogattál.
Fáj a szívem a szívedért,
a két fekete szemedért.
Fáj a szívem, hogy ne fájna,
mikor annyi bánat járja!
Szállj le, bánat, a szívemről,
ne végy ki a becsületből!