Hungária história x
AK26
Hungária, ez a hazám jön a história
Mikor élem meg, hogy számít majd a népnek a szava
Hungária, ez a hazám jön a história
Mikor élem meg, hogy számít majd a népnek a szava
Giajjeno
Nem változott semmi,
a szegények fegyvere
most nem vagyok éhes testvér
de nem felejtem el mi lett velem
a hazám még mindig ugyan úgy élhetetlen
több ezren nem bírták mert mindegyik középen van fent
a parlamentben és a piacokon piócák bent
mi van veled hogy ez nem szúr szemet senkinek sem
igen, igy lopták el alólunk a földünk
ezt is leszarod mint birjam hogy csak birkák mögöttünk
magyar vagyok de nem úgy ahogy ezeket az összes liberális osztja
azt mondd meg hogy lehet
mikor a vietnámi x6 begurult
de neki dolgozok pedig nem is tud magyarul
jobb ha tudod azt hogy nem ok nélkül félsz
mert a bankárban elmondtam hogy hová mentik a pénzt
ez a sztorim mert ezt senki más nem mondja ki
hogy a nyomorból itthon nem lehet kitörni.
refr.:
Hungária, ez a hazám jön a história
Mikor élem meg, hogy számít majd a népnek a szava
Hungária, ez a hazám jön a história
Mikor élem meg, hogy számít majd a népnek a szava
Hiro
Minden sarkon megy a seft
mert amit igértek semmi nem lett
sanyargatja itt a népet a vezető
milyen vezető? ez egy pénzbeszedő
háborognak a polgárok
onnan tudom hogy én is itt lent állok
csak rátok ne rohadjon a tortátok
amit műveltek attól már okádok
semmit nem számit a tisztesség
nem tudja mi az nálam, nincsen fék
adókat tesztek már mindenre
de azért a levegőre nem kéne
ki tudja lehet hogy bevezetik
egy levegő boltot a nemzetit
a tévhirek nagy díj a szennyeket
egyetlen szavukat el nem hiszem.
refr.:
Hungária, ez a hazám jön a história
Mikor élem meg, hogy számít majd a népnek a szava
Hungária, ez a hazám jön a história
Mikor élem meg, hogy számít majd a népnek a szava
Giajjeno
Kopott utak, kátyúkba szakad a kerék
villa fele kék zsebben a jutalék
mire szavazol spanom?
milliokat húznak a férgek le minden kis szaron
munka nincsen nem hogy segély
a végzet majd utolér hogy jobb lesz majd egyszer de nem még
az én fajtam mondd mibe hisz
hungária história x
Hiro
Neked mennyi a kereted a hónapba
tudom nem sokat gondolsz a holnapra
de van ki számol hogy ennyi az annyi
az igények közül ma mi maradt ki
olyan magas itt a minimálbér
hogy egy fél hónapig élj másra nem elég
nézzetek szét mert nem áll a port
a probléma nem mi, ti vagytok.

album címe: keressük!
megjelenés: 2015
hossz: keressük!
kiadó: keressük!
zeneszerző: Molnár Márton
szövegíró: Molnár ádám Gergő
stílus: keressük!
címkék: keressük!
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 9325