Csendben kóborló utazó vagyok én régen,
Messze zúgó vad folyó lehelt életre,
Az én hazám a végtelen ég,
Ért sok fájdalom, de rég ez volt az enyém.
Csendes éjen át emléket hoz a szél nékem,
Mindig én voltam a tűz, az erős lélek,
Szívem kemény, mint jéghideg éj,
Már csak egy maradt: elérjem a célt!
Refrén:
Látom, hol visz az utam,
Hófödte hegyeken át,
Tiporhat szél vagy eső,
Én úgy is megyek tovább!
Nem számít semmit az idő,
A fénylő hegyeken túl,
Az utolsó dombok előtt,
Ott vár engem a drága hazám!