Az este magányosan telik el,
beállnék a sorba én is, lenni most valakivel,
de csak a képed nézem, a csókod most is érzem,
az illatod a párnán, a pillantásodtól végem.
Mondanám, de minek, nem akarok több vitát,
engedlek, ha menni akarsz, nem követek el több hibát.
Csak egy mosoly és én boldog vagyok attól,
mert te vagy a boldog, ne kérdezd, az agyam hova tettem.
Lángolok belül, robbanok, egész nap ideg bennem,
mit hazudjak, látják rajtam azt, hogy valami nincs rendben.
Magaman szidlak, gyűlöllek, utállak tiszta szívből,
hátha így felejtelek, mert ez már soha meg nem szépül.
Szárnyalltam eleget a magasban, te velem voltál,
felváltottál minden drogot, italt, mikor felém nyúltál.
csak ne engedd még a kezemet, de mit tehetnék,
nem tudok megváltozni, bébi, bárcsak itt lehetnél!


Nélküled múlnak a napok, és túl fagyos az éjszaka,
bennem él a hangod, a szemed, az arcod, a bőröd illata.
Új úton járunk, hát el kell most válnunk,
de rád még gondolni kell, mert a szívem az emléked nem felejti el.


Én voltam a bolond, mert nem értettem,
éreztetted azt, hogy kevés vagyok, ez van, vesztettem.
Hidd el, te is, így szeretni téged senki,
megtanítottál, hogy nem lehet a külsőbe beleesni.
Viharban esernyőd voltam, szélben a dzseki rajtad,
rakparton a naptej, vigyáztam rád, amíg hagytad.
Akinek nótája nincsen, ez most a tiéd lehet,
de szívet nem tudok adni, inkább az enyém is vigyétek.
Tudom, bántottalak, de én csak féltettelek,
nem hiszem, hogy lesz még egy nap, amit élvezhetek.
Mézes hetek? Ugyan, csak egy estét kérnék,
nem vagyok magamnál, mert bennem az esély él még.
Emlékszem minden napra, emlékszem minden szóra,
emlékszem minden rosszra, emlékszem minden jóra,
emlékszem minden csókra, érzem a rúzsod ízét,
minden szívdobbanásod mellettem bennem él még!


Nélküled múlnak a napok, és túl fagyos az éjszaka,
bennem él a hangod, a szemed, az arcod, a bőröd illata.
Új úton járunk, hát el kell most válnunk,
de rád még gondolni kell, mert a szívem az emléked nem felejti el.


Azt hitted, ennyi voltam, és már nem érzek többé,
de a szép szavak, meg a tettek már nem válnak köddé.
A szívem, mint egy könyvet, nyitva hagyom,
megfogtad a kezem, esküszöm, az volt a pillanatom.
Első pillantásod fogom örökre megőrizni,
te vagy az első, akit nem akartam elüldözni.
Egyszerűen a nagy Ő, mindenkinek ez az álma,
de nekem már itt vagy te, nincs a szívemnek nagyobb vágya.
Hazugságoktól már nem szakad le a polcom,
te elfogadtál így, hogy néha kurva nagyot botlom.
Nem mondtam még soha, remélem érzed,
a szeretetem nem hűl ki soha, ugyanúgy édes.
Lehetsz távol tőlem, lehetsz máshol ő,
de ha a szemedben látom magam, ettől vagyok boldog én.
Lehetsz távol tőlem, érzem, ha szükség van rám,
csukd be a szemed, bízz bennem, én vigyázok rád!


Nélküled múlnak a napok, és túl fagyos az éjszaka,
bennem él a hangod, a szemed, az arcod, a bőröd illata.
Új úton járunk, hát el kell most válnunk,
de rád még gondolni kell, mert a szívem az emléked nem felejti el.

Óóó, nem felejti el.

Nem kérlek többé, hogy maradj velem,
mert mindketten tudjuk, hogy ez már, nem szerelem!