Hogyha tél volt, és most ősz lett,
ha a fény is elfárad.
Hogyha szép volt, és most vég lett,
ha a bőr is rád szárad.
Akkor ébred, akkor épül,
lelkem mélyén az ájulás.
Úgy gondoltad, úgy érezted,
ellened szól az árulás.
Benned égett, téged éltet
a felkavaró pusztulás.
Rossz volt minden, de már vége
teljes körű változás.
Az ősz meg a tél
mint a szív és a vér.
Szélfútta táj,
nincs esély, vége már.