Mint a hitelező, kit elfelejtettek rég
A szürke napokon úgy jelensz meg újra,
Behajtani a rég letűnt tünemény tizedét,
Lelkemet pincétől padlásig feldúlva.
Őszvolt, s a szélben a fák mint öreg bácsik,
remegő kézzel áldást osztottak,
S mi énekelve mentünk a várig,
S a hangzatos idill szállt mint a madártollak.
S ahogy a duna ha hosszú fagy után árad,
Az esti izgalom úgymosta át tájad.
S újra érzem:
Ahogy hajad fátyla alá relytesz,
Illatoddal betakarsz,
Hangod mézével másvilágot festesz.
S mind ez végül kábítószerré tesz,
S mint a halál, mindent megkapsz.
Mint a hömpölygő várost a balkonról,
Úgy tárul elém múltam panorámája.
De szűkül a tér, sziszeg a lég a ballonból,
A léghajózásnak űrséta lesz az ára.
De miként az egyedül maradt gyermek, úgy játszom,
buborékokat fújok, hogy múltam újra látszon.
S újra érzem:
Ahogy hajad fátyla alá relytesz,
Illatoddal betakarsz,
Hangod mézével másvilágot festesz.
S mind ez végül kábító szerré tesz,
S mint a halál, mindent megkapsz.