Ha jön az ősz, csupa felhő lesz a város,
szólt a kis Mariann.
Neked jó, te már nem leszel itt akkor,
mondta szomorúan.
Egy padon ültünk. Ő rágógumit rágott,
és a kezembe csúsztatta kis kezét.
Már hűvös volt a parkban.
Gyere, menjünk, mondtam.
Fáradt vagy és álmos biztosan.
A szállodában ittunk még egy kólát,
többre nem volt idő.
Hazavittem, s mellettem úgy lépdelt,
mint egy igazi nő.
Kicsit furcsán köszöntem el tőle -
majdnem este volt már, és nyolckor
színpadon kellett lennem -,
de még hallottam, hogy csöndben
megkérdezi tőlem:
ugye eljössz még?
Mariann, én tudom, mit ígértem.
Látod, emlékszem rá,
bár azóta elmúlt már az ősz is.
Ez se tartott soká.
És azóta úton vagyok mindig.
Várnak ott, ahol kell a dal még.
Vezet a jószerencse.
Ki tudja, holnap merre.
De Mariann, ez a dal most
a tiéd.