Korai faggyal jött a hajnal.
Az állomás körül könnyű hó kavarog.
Valaki megsajnált az éjjel.
Egy tengerészkabát melegít valahogy.
Csönd ül a többi padon. Szomorú ez a hely.
Egy másik csavargó egy másik falnak dől.
A ködbe belehasít – mint a szél robog el -
az első gyorsvonat Amszterdam felől.
Napokig bámultam a tengert.
Egy elsüllyedt világ valahol odalent.
Valakit úgy szerettem volna.
A lány, aki elhozott, ezer éve hazament.
Hol vagyok, azt se tudom. Egyedül valahol.
Egy másik csillagon. Távol mindentől.
Épp most robogott el, csak egy porszem így messziről,
az első gyorsvonat Amszterdam felől.
Álmos vasutas jön. Rám se néz, megy tovább.
Egy másik csavargó egy másik falnak dől.
Azt játssza a képzeletem, hogy hirtelen feltűnsz a semmiből,
ahogy az első gyorsvonat Amszterdam felől.
Ha volna egy cigarettám, tüzet azt kérnék valakitől.
Ha holnapig itt ülnék, késnék-e valamiről?
Kevés dolog lényeges, a többi csak jön és elsöpör,
ahogy az első gyorsvonat Amszterdam felől.