A szegedi sürgönypózna jaj, de magas,
Tetejében a porcelán jaj, de poros.
Rá van csavarintva az a kutya derót,
Akármilyen magas,leadja a szót…
Zörög az a sürgönyderót mint a haraszt,
De nem ér a masinája egy fagarast.
Dróton küldött tegnap csókokat a babám,
Eszi fene, most még szomjasabb a szám.
Megüzentem a babámnak én a minap,
Nem bízom a derótra a csókjaimat.
Inkább hozzáröpít a döcögő vonat,
Személyesen tőlem különb csókot kap.
Áll a bál a nagy kocsmában, szól a nóta egyfolytában,
Legény húzatja, leány hallgatja, parádés csárdást húz a banda.
Pohár cseng össze színültig töltve, elszáll a bánat szívünkből örökre.
A cimbalom húrja szakad, a klarinét ketté hasad,
A nagybőgő nagyot roppan, majd szétrobban.
Táncot járunk, csárdást járunk, járja vélünk táncos párunk.
Az egyik perdül, a másik fordul, a széles jókedv majd kicsordul.
Amíg a húrból, cigányból telik, a csárdást járjuk világos reggelig.