Tudod olyan a nép, mint a gyermek, a válaszokra vár.
A mai szenvedés helyett holnapot akar, de a tegnapra talál.
S mint gonosz mostoha, csak önző érdek, mi célod lehet.
Mondd mi lesz velünk, ha süket és vak, ki egy országot vezet.
Megőrjít, hogy látom, tiszta rémálom.
S nincsen ébredés,
Hogy amiben hiszel, a halálba viszel.
Ugye ez csak tévedés…
És rohadtul fáraszt, nem kapok választ,
Kérdés van ezer!
Miért viszel minket nyakig a szarba?
Hülyeséget miért teszel?

ref.:
Üvölteném teli torokból, hogy hallja a világ!
Nem ezt akartam, arccal a szarban, mind a te hibád!
Üvöltenék, mindenki hallja, a szar a torkomra folyt.
amint kiköpném újra lenyomsz, félek, hogy megfojt!
Hogy megfojt!
Hogy megfojt!
Hogy megfojt!

Tudod olyan a nép, mint a gyermek, sikít, hogy ha fél.
Abba se hagyja, szakít a hangja, ha dobhártyához ér.
És kevés a szó, akkor is ha jó, ha a bizalom véget ért.
Ahogyan kapta, vissza is adja, életet vesz el az életért.

ref.:
Üvölteném teli torokból, hogy hallja a világ!
Nem ezt akartam, arccal a szarban, mind a te hibád!
Üvöltenék, mindenki hallja, a szar a torkomra folyt.
amint kiköpném újra lenyomsz, félek, hogy megfojt!
Hogy megfojt!
Hogy megfojt!
Hogy megfojt!

Akkor leülök halkan, szépen és csendben,
obszcén voltam, hogy mondjam szebben?
Az életem fonalán túl nagy a bogó,
enyhíthet rajta tán…… egy laza kis pogó!