viszem magammal illatod
kezeim temetik arcomat
ajtódat a csönd zárja
és "lezárt mint a kárhozat"
szemhéj mögött a kékség
meg egy pupillányi gondolat
a táguló fekete kérdés
mely nem fejt többé titkokat
végtelennyi csillogás
meghúzódó értelem
sápadt arcom csöndedbe
és kezeimbe temetem
féltékenyek a szempillák
és lezárják az éjszakát
viszem magammal illatod
az egyedüllét halk szavát
halkan csukod ajtódat
a reményt gyorsan temeted
már csak szűk terekben forgatod
sérülékeny szemedet
mely fagyott tó és kéksége
csak éjszakányi lidércfény
és csak úgy küldelek el végül
hogy ennyi ma egy hideg tény