Aki életedre tör, az is csak ember.

Nekem nem az, ha ott a kezében a fegyver.

Ha a gyűlölet szennyhulláma elönt,
Tán győzhetsz, de nem lehetsz nála különb.

Csak játszd, öregem, a világ szamarát –
A jelszavam ez: üsd, vágd, nem apád.
Hiába itt a tiszta szó,
Akármi szépet sütsz ki
Csak szúrni-vágni-ütni
Marad ultima ratio.

Hát pedig én nem adom fel
a rám fogott pisztoly előtt
sem a drága reményt, hogy bölcseletem
meggyőzheti őt.

Elkésett, hidd el, minden vita és filozófia már,
Mikor érveivel beleszól kattogva a gépi gitár.
Tra-ta-tata-ta…
Hiába itt a puszta szó:
Akármi újat sütsz ki
Csak a szúrni-vágni-ütni
Marad ultima ratio.

Nem! Nem!
Nem ér a nevem,
Ha a hadsorokon
humanizmusom
nem törhet át velem.
Nem! Nem!
Ez nem az én ügyem,
Ha annak rendje és módja szerint
Nem tesznek túl igaz érveink
Az ő érveiken.

Mondd, mondd, mondd,
elment az eszed,
te bolond?
Ki érte el,
hogy érveivel
meggyőzze a vad Babylont?
Hiába itt Cicero, Diderot,
Akármi bölcset sütsz ki –
Csak a szúrni-vágni-ütni
Marad ultima ratio!

Nézd, nézd, nézd,
Ki dicséri nekünk a kést!
Ha rajta áll ez detronizál
minden szabadelvű észt.

Bár, bár, bár
az eszed megjönne már!
A tankjuk alatt
szempontjaidat
Finoman megérteni kár!
Elkésett, hidd el, minden vita és filozófia már,
Mikor érveivel beleszól
kattogva a gépi gitár.
Tra-ta-ta…

Hát csak a fegyver kell neked?
Csak a „Fel a barikádra?”
Legyen inkább méltó fegyvered
A tiszta ész kritikája!

Jaj, istenem, újra a régi zene
Bágyadt nyafogása pöntyög!
Mire jó ma a kritika fegyvere?
Disznóknak vetni gyöngyöt?

Barbár kornak vagy a gyermeke:
Ez a barbár logika rád vall:
Én büszkén harcolok ellene
Humanista kritikával.

De mit ér ma a kritika fegyvere,
Mikor a bőrödet lecibálják?
Sohasem lehetett pótolni vele
a fegyverek kritikáját./humanista kritikáját.