Jávor Pál:
Volt nekem egy fehér szárnyú bóbitás galambom,
Vállamra szállt, úgy szólt hozzám turbékoló hangon
Tenyeremből etetgettem, a szívemen melengettem,
Becézgettem, ölelgettem, hiszen úgy szerettem!
Lenne csak egy ilyen kedves, csendes, szelíd párom,
Én lennék a legboldogabb ezen a világon!

Karády Katalin:
Hej, te kuvasz, Holdat ugatsz.
Minek ugatsz. Ne ugass te az égre.
Kár, hogy teszed. Nincsen eszed.
Ugatásért semmit sem kapsz cserébe.

Mint, ahogy a Hold nem száll le az égről,
Úgy nem akar tudni a lány hányaveti, rossz legényről.
Hej, te kuvasz, Holdat ugatsz.
Minek ugatsz. Ne ugass te az égre.

Jávor Pál:
Nem vagyok én hányaveti, sosem voltam részeg,
Amiért én imádkoztam egy kis galamb fészek!
Aranylóca, selyempárna, kicsi asszony csókkal várna,
Mindig a nyomomba járna, ez a lelkem álma!
Lenne csak egy ilyen kedves, csendes, szelíd párom,
Én lennék a legboldogabb ezen a világon!

Karády Katalin:
Hej, te szegény, hetyke legény,
Fejjel mész a csipkerózsa sövénynek.
Kár, hogy teszed. Nincsen eszed.
Úgy mész neki, minta pille a fénynek!

Nem szalad le a Göncöl sem az égről,
Lány sem akar tudni ilyen hányaveti, rossz legényről!
Hej, te szegény, hetyke legény
Fejjel mész a csipkerózsa sövénynek!