Mindig én adok
Psota Irén
Én éppen olyan ember vagyok,
mint a többi, így hát ne ítéljen senki,
hisz önmagam sem értem, vajon mi kényszerít,
hogy életem feloldjam mindenkivel.
Hisz nem lehet senki magányosabb,
mint az, akit sokan szeretnek.
Egyedül jár az mindig, kit vállon visznek ezrek.
De ki gondol arra, hogy én is fázom,
s nekem is van néha ugyanúgy lázam.
Mindig én adok, mégis én tartozom,
cserébe mit kapok, nem is tudom.
Az emberek azt mondják, bravó, ez nagy szerep,
meghalok naponta játékból más helyett.
Sok-sok rendező rendezi perceimet,
és megszabják mások, mit érezhetek.
Az emberek azt mondják, bravó, ez nagy szerep,
és hogyha zokognék, akkor is nevetek.
S mindez miért, kiért, én sem tudom,
megyek, csak megyek egy életnyi úton.
Hova érkezem, nem tudja senki,
belülről szól egy hang, menni és adni.
Ki hinné el, hogy álmodni vágyom,
s érezni szeretném, hogy átfogják a vállam.
Mindig én adok, mégis én tartozom,
cserébe mit kapok, nem is tudom.
Az emberek azt mondják, bravó, ez nagy siker.
Zúg a taps, hajlongok, úgy tűnik, ennyi kell.
De már taps közben rám roskad újra a csend,
meghajlok, s fülemben dübörög bent.
De ki hiszi el, hogy ugyanúgy fáj nekem,
mint bárkinek fáj, kit a magánya átölel
mint a többi, így hát ne ítéljen senki,
hisz önmagam sem értem, vajon mi kényszerít,
hogy életem feloldjam mindenkivel.
Hisz nem lehet senki magányosabb,
mint az, akit sokan szeretnek.
Egyedül jár az mindig, kit vállon visznek ezrek.
De ki gondol arra, hogy én is fázom,
s nekem is van néha ugyanúgy lázam.
Mindig én adok, mégis én tartozom,
cserébe mit kapok, nem is tudom.
Az emberek azt mondják, bravó, ez nagy szerep,
meghalok naponta játékból más helyett.
Sok-sok rendező rendezi perceimet,
és megszabják mások, mit érezhetek.
Az emberek azt mondják, bravó, ez nagy szerep,
és hogyha zokognék, akkor is nevetek.
S mindez miért, kiért, én sem tudom,
megyek, csak megyek egy életnyi úton.
Hova érkezem, nem tudja senki,
belülről szól egy hang, menni és adni.
Ki hinné el, hogy álmodni vágyom,
s érezni szeretném, hogy átfogják a vállam.
Mindig én adok, mégis én tartozom,
cserébe mit kapok, nem is tudom.
Az emberek azt mondják, bravó, ez nagy siker.
Zúg a taps, hajlongok, úgy tűnik, ennyi kell.
De már taps közben rám roskad újra a csend,
meghajlok, s fülemben dübörög bent.
De ki hiszi el, hogy ugyanúgy fáj nekem,
mint bárkinek fáj, kit a magánya átölel
előadó:
Psota Irén
album címe: keressük!
megjelenés: 1983
hossz: keressük!
kiadó: keressük!
zeneszerző: Szentirmai Ákos
szövegíró: Halmágyi Sándor
stílus: sanzon
címkék: keressük!
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 996
album címe: keressük!
megjelenés: 1983
hossz: keressük!
kiadó: keressük!
zeneszerző: Szentirmai Ákos
szövegíró: Halmágyi Sándor
stílus: sanzon
címkék: keressük!
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 996
kapcsolódó videók
