Öt magyar zenei produkció kapta meg idén először a WMMD Digitális Zenei Díjat

megjelenés:
2021-03-18 19:09:37

napi megtekintések: 1

megtekintések száma: 808

Díjat nyert Rácz Gergő és Orsovai Reni, a Bagossy Brothers Company, a Paddy and the Rats, az AK26, valamint Böbe.

A több mint ezer partnerrel rendelkező WMMusicDistribution Kft. mintegy négyezer független magyar előadó és zenekar dalait kezeli és terjeszti digitálisan. A WMMD csapata segítségével válnak elérhetővé a zenei újdonságok Spotifyon, Apple Musicon vagy épp Deezeren.
 
Az objektív szempontok szerint kialakított kategóriák kapcsán Sebestény-Gallasz Enikő, a hazai zenei aggregátor vezetője elmondta:
 
"4+1 kategóriában adtuk át az idén alapított WMMD Digitális Zenei Díjakat. Négyben mérhető, konkrét zenehallgatási és megtekintési számok, valamint a közönség visszajelzései alapján hirdettünk nyertest. Az utolsó kategóriában pedig az év partnerének járó különdíj talált gazdára.
 
Mivel a díjakat ezúttal nem tudtuk személyesen átadni, azt kértük a győztesektől, hogy a díjak kézhezvételekor készítsenek egy kicsomagoló videót. Ezek a nyertes előadók saját közösségimédia-felületein láthatók."

A legsikeresebb dal és videó
 
A legsikeresebb előadó
 
A külföldön legsikeresebb hazai előadó
 
A legtöbb YouTube-lájkot szerző előadó
 
Különdíj - Az év partnere

Egy ilyen koncert- és fesztiválmentes év után a digitális sikerek még inkább felértékelődtek a zeneipar előadóművészei (és háttérhősei) számára, így munkájuk elismerése remélhetőleg tud egy kis inspirációt és motivációt csempészni a megnehezített körülmények közé. Egyben jelképesen a közönség és a szakma hálája is, amiért az alkotók, zenészek és stábjuk töretlenül dolgoznak a zenei vérkeringés életben tartásán - legyen szó dalszerzésről, klipek készítéséről, zenéjük terjesztéséről vagy épp az online jelenlét egyéb szeleteiről.


Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i